Artemia Salina - magyarul sórák vagy sóféreg

ARTEMIA SALINA (Sórák, sóféreg) Mivel hűvösödik az idő és nálam beindultak az ikrarakó halak, ezért összegyűjtöttem egy kis infót a sórákkal vagy más néven sóféreggel kapcsolatban,ugyanis a sórák az egyik legkiválóbb ivadéknevelő élő eleség. Előszónak egy kis "tudomány" : Elterjedése: Szinte az egész világon megtalálható, főleg sósvizű tavakban, vagy nagyobb só-koncentrációjú belvizekben, pocsolyákban. Legfőbb előrdulási területe azonban az Egyesült Államokban található Nagy-Sóstó. Tengerek vizében nem él, feltehetően annak só-koncentrációja, valamint egyéb - a sórák szaporodásához szükséges - ásványianyag koncentrációk kedvezőtlen alakulása miatt. Leírása: A kifejlett egyedek kb 13-16 mm nagyságúra nőnek meg. Testük szelvényezett, általában annyi szelvényre oszlik, amennyi mm nagyságúak. Fejrészük rövid, a testük teljes nagyságának kb. 8 %-a. A szelvényeiken találhatóak - a nemzettség nevéből is származó - levélláb-párok, amelyek a mozgást és a táplálkozást segítik elő, valamint itt találhatóak a kopoltyúk is. Színük roppant változó, de a domináns színforma a halványpiros. A színük alakulása nagymértékben függ a só koncentrációjától (általában nagyobb só-koncentrációval élénkebb szín párosul), valamint a víz ásványi anyag tartalmától és attól is, hogy a peték milyen hosszú ideig voltak száraz környezetben. A hímek az életben csak ritkán fordulnak elő; (lsd. később a szaporodásnál), és kifejlett kori színüket nézve nagyon változatosak. Olyan telepeken, ahol kifejezetten a sóráktenyésztéssel foglalkoznak, a hím egyedek elsősorban csak vérfrissítés céljára szolgálnak. Szaporodásuk: Szinte kizárólag szűznemzéssel (parthenogenezis) szaporodnak. Ez annak tudható be, hogy a hímek nagyon ritkán fordulnak elő; természetes körülmények között. A szűznemzés a szaporodás egyik olyan formája, ahol a nőstény egyed, hím hiányában is képes termékeny petéket rakni, és abból életképes egyedeket szaporítani. Ezen petéket a nőstény nagy számban rakja. Ennek eredménye, hogy kedvező vízkémiai feltételek és hőmérsékleti viszonyok mellett, tömegekben fordulhatnak elő adott élőhelyen belül. A peték vastag és kemény burokkal ellátottak. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy kedvezőtlen viszonyok közé kerülve (huzamosabb szárazság, esetenként fagy) akár 10 évig is életképesek tudnak maradni. Sőt némely földrajzi területen élő sórákok csak akkor tudnak petéjükből kikelni, ha meghatározott ideig szárazságnak vannak kitéve. Ezen tulajdonságuknak köszönhetik nagymértékű túlélésüket és elterjedésüket. Az állatok petéit élőhelyeik pocsolyáinak sarával vándormadarak, a víz kiszáradása után pedig a belőle fölkavart porral a szél szállíthatja. Így elmondhatjuk róluk, hogy kozmopoliták, vagy legalábbis igen nagy elterjedési körrel bírnak. És akkor jöjjön a lényeg, vagyis az általam preferált megoldás, a kisebb mennyiség miatt: Nekem "poralakban" sikerül beszereznem egy kedves klubtagunktól és általában azért konzerves vagy zacskós formában hozzá lehet jutni. A petéből kikelő lárva (nauplius) az, amelyet ivadéknevelésre használhatunk fel. Még a legkényesebb akváriumi halak is szívesen fogyasztják és a keltetésük sem nehéz, csak a só-koncentrációt kell helyesen eltalálnunk, valamint figyelnünk kell a megfelelő hőmérsékletre és folyamatos oxigénellátásra. Ez a következőképpen működik: A peték viszonylag tömény sóoldatban fejlődnek megfelelően. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy kb. félliternyi csapvízhez adunk 10-15 gr,(kis mokkáskanállal) mindenképpen jódmentes konyhasót, azt az igazi, durva, koszos fajtát. A hőmérséklettől függően az oldatba tett peték 24-48 óra alatt kelnek ki. A legkedvezőbb vízhőmérséklet 24-25 C°. A keltetéshez szükség van egy, a keltető edénybe helyezett porlasztóra - bár e nélkül hatékonyabbnak bizonyult, így inkább ezt javaslom (nem kell "zubognia", a lényeg hogy mozgásban legyenek). Levegőztetés nélkül nem ajánlott mert ebben az esetben számolni kell a rosszabb hatásfokkal, mert a lárvák a víz mozgásának hiánya miatt nem mind tudnak a burokból kiszabadulni. Túl sok petét se helyezzünk a keltetőbe ilyenkor, mert a kikelt lárvák egy része oxigénhiány következtében elpusztulhat. Én a keltetést mindig a befőttes üvegben végzem porlasztó(vagy nélküle) segédletével. Fémből készült keltetőt NE használjunk. A porlasztóval kiegészített szellőztetésnek olyannak kell lennie, hogy a peték élénken össze-vissza keringjenek. Ezzel az eljárással az edény nagyságától függően tetemes mennyiségű pete keltethető ki. A víz erőteljes mozgása dús eredményt biztosít, mert az oxigénhiány ki van zárva, és a lárvák könnyen ki tudnak szabadulni a peteburokból. A keltető edényünk legyen zárt, mert ellenkező esetben a víz elpárologhat belőle, változtatva ezzel a só-koncentrációt, ami kirakódik az edény falán. A kikelt naupliusokat pár napon belül fel kell használnunk, mert sokáig ebben a mesterséges keltetőben nem maradnak életképesek. Ezt a keltető vizének fokozatos zavarodásával tudjuk nyomon követni. Felhasználás előtt vegyük ki a porlasztót az edényből, és várjunk kb. 4-5 percig, amíg a kikelt lárvák az edényünk aljára nem ülepednek. Ez az idő akkor jön el, ha az edény alján narancssárga, mozgó, szabad szemmel is jól látható tömeget vélünk "felfedezni". A lárvák kivételének legegyszerűbb módja, légvezeték segítségével történhet (leszívás). Az így kivett lárvákat a nevelőakvárium vizébe juttathatjuk vagy a sóoldottal együtt (aki sózza a medencék vizét abban az esetben ugye az ivadékoknak nem lesz tőle bajuk), vagy finom közegen átszűrve ( papír vagy textil zsebkendő ) sóoldat nélkül. Fagyasztott formában történő felhasználása is elterjedt. Bízom benne , másnak is hasznosak ezek az infók és bátrabban vágnak bele a sórákkeltetésbe és szép halakat nevelnek a segítségükkel. Segítséget és infót az internetről, ismerősöktől klubtagoktól (akvaklub.hu) és a www.cichlids.hu oldalon Lakatos 'Tomika' Tamás írásából nyertem. Köszönöm Üdv: Csete